korábbi híreink
Együttműködési lehetőség
MICE szolgáltatóink figyelmébe: ingyenes regisztrálási lehetőség a Tagungsorte-nál
Német egység a Balatonon
„Német egység a Balatonon“ címmel a határnyitás 20. évfordulójának szentelte július 13-i adását az MDR televízió Fakt ist…. műsora. Az adás filmbejátszásához a felvételek a Balatonon készültek júniusban, a forgatócsoport munkáját az MT Zrt. támogatása és segítő munkája tette lehetővé. A projektet a CHB kezdeményezte és valósította meg. A 45 perces, hetente jelentkező műsor ez alkalommal csak Magyarországgal foglalkozott, kiemelve az ország elévülhetetlen érdemeit a német újraegységesítésben. Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszter és Dr. Horváth István akkor bonni és mostani bécsi nagykövet a beszélgetés során az események politikai hátterét világították meg, Susanne Daubner a német közszolgálati televízió hírbemondója pedig Magyarországon át való szökését mesélte el, többször is kihangsúlyozva, hogy az országhoz azóta is szoros szálak kötik és rendszeresen ellátogat Magyarországra. A balatonfüredi filmbejátszások egymás mellé állították az akkori és a mostani Balatont, megszólaltatva visszatérő vendégeket a volt NDK-ból, akik most is a magyar tenger partján kempingeznek. (MT Zrt. Németország)

Regionen, Orte und Städte:
Kostenloses Infotelefon nach Ungarn:
00800 36 00 00 00
00800 36 00 00 00





